A 67-es vendéglő és szolgáltatásai

A 67-es vendéglő és szolgáltatásaiA 6-os főút mellett Boldogasszonyfán található 67-es Vendéglő évtizedek óta várja a megéhezőket. A vendéglő mára már két részből áll, az egyik az étterem, a másik pedig az 5 vendégházból álló panzió.

Az étterem a'la carte étteremként működik, és egész évben várja a vendégeket. Az étterem vendéglő része 40 fős rendezvények lebonyolítására is megfelelő, fedett terasszal rendelkezik, ahol további 20 fő kényelmesen elfér. Jól látható tehát, hogy az étterem mellett a rendezvények is főszerepet kapnak a vendéglő életében.

A vendéglő másik fő szolgáltatása a 2019-ben elkészült, 5 vendégházból álló panzió. A vendégházak saját parkolóval terasszal, kerti bútorokkal rendelkeznek. A vendégházak közül kettő klímával is el van látva, így a forró nyári időszakban is csak a pihenésre kell koncentrálni. Minden szobában széf található, valamint akár mobiltelefon is igényelhető, így olyan külföldiek számára is kiválóan alkalmasak a vendégházak, akik kizárólag a kikapcsolódás idején tartózkodnak az országban. Köszönhetően az étteremnek, a szállással együtt az étkezés is megoldható. Igény esetén svédasztalos reggelit is biztosítanak, valamint este 8-ig vacsora is igényelhető. További extra felszereltség a medence, amely a vendégek számára igénybe vehető.