Mire van szükség céges számla nyitásához?

Mire van szükség céges számla nyitásához?A mai világban már minden vállalkozásnak szüksége van bankszámlára, akkor is, ha helyi, kis vállalkozásról van szó. Ennek megfelelően tisztában kell lenni a céges bankszámla nyitás folyamatával, és azzal is, hogy milyen dokumentumokat kell ehhez beszerezni, bemutatni.

Céges bankszámla nyitáshoz mindenképpen szükség lesz a létesítő okirat eredeti példányára, vagy bizonyos esetekben az utolsó hatályos létesítő okirat bemutatására. Az alapító okirat mellett a társasági szerződést is be kell mutatni.

Szintén szükség lesz aláírási címpéldány bemutatására is. Az aláírási címpéldány feladata a céget képviselő tisztségviselők aláírás képének azonosítása, látható tehát, hogy nagyon fontos dokumentumról van szó.

Szintén fontos, és kötelező dokumentum a cégkivonat. Hiteles cégkivonatot kell mellékelni bankszámla nyitáshoz, ugyanis az ingyenes változat nem bizonyító erejű. A hiteles cégkivonat segítségével lehet bizonyítani a vállalkozás adatait, valamint azt is, hogy jogunk van eljárni az adott cég nevében. Cégkivonatból az eredeti példányt (vagy elektronikus dokumentumot) kell benyújtani, és 30 napnál nem lehet régebbi.

Nem dokumentumról van szó, de nem szabad elfeledkezni a személyazonosságot igazoló dokumentumokról sem, ugyanis ezek nélkül nem csak céges, de magánszemélyes számlát sem lehet nyitni.